LÁToMÁS - 1. fejezet

Lorna

Zsibbadnak a karjaim. Még három emelet választ el az új albérletünktől, ahová éppen a jó ég tudja, hányadik telepakolt és precízen leragasztott kartondobozzal igyekszem. Akkora ez a doboz, hogy át sem tudok nézni felette. Tudhattam volna, hogy a legnagyobbat nem szabad halogatni, mert mire sorra kerül, teljesen kikészülök. A nyakam is kezd beállni, mert természetellenesen jobbra van fordítva a fejem. Így legalább a villanykapcsolókat és az ocsmány színű, málló falakat bámulhatom újabb emeleteken keresztül. Arról viszont csak halvány sejtésem van, hány lépcső van az egyes fordulókban. De jó.

Megpróbálnék egy homlokomra tapadt hajtincset levakarni magamról, de az ötlet hamvában hal, ugyanis nincs szabad kezem, sem valami erre a célra megfelelő eszközöm. Kénytelen vagyok megtűrni, amíg le nem rakom ezt az eszméletlenül nehéz dobozt. Mégis mi van benne? Egyáltalán, melyikünknek nem volt annyi logikája, hogy ekkora súlyt nem bíz rá holmi papírra? A gondos ragasztórétegek ellenére úgy érzem, bármelyik pillanatban megadhatja magát az egész. Ha pedig ez megtörténik, minden hátralévő dobozt, szatyrot és bútort Patrick lesz kénytelen felcipelni.

Vajon az épület tervezői hallottak valaha arról a nagyszerű találmányról, amit úgy hívnak, lift? Úgy sejtem, nem. Ellenkező esetben biztosan nem feledkeztek volna el elhelyezni egyet ebben a nyolcemeletes társasházban. Biztos vagyok benne, hogy valamennyi lakó – mármint azok a kevésbé szerencsések, akik nem a földszinten laknak – a keblére ölelte volna őket.

Mert ha elromlott volna, azt idővel még talán megbocsátaná az ember. De a tudat, hogy itt már soha nem is lesz lift, kissé kiábrándító. Jól meg kell gondolni a beköltözést, mert ha a későbbiekben valami miatt mégis inkább máshová mennél lakni, lefelé is vinned kell mindent. Vagy dobnod. Körülmények kérdése. Erkély ugyanis minden lakáshoz tartozik.

Néhány másodpercre megpihenek a lépcsőfordulóban. Még másfél emeletet kell megtennem, ha nem számoltam el magam. Mély levegőt veszek és próbálok igazítani a doboz fogásán. Nos, nem igazán van fogása. Elindulok, de egy lépést sem tudok megtenni, mert valamiben elakadok. A nagy lendület miatt hátra tántorodom és elesek. Ijedtemben becsukom a szemem, és az esést követően jónéhány másodpercig ki sem nyitom. A csodával határos módon a dobozt – azt az átkozott dobozt, amit már a pokolba kívánok – nem rántottam magamra. Mellettem hever a földön, az egyik oldala, amelyikre esett, természetesen kiszakadt, két sarka pedig el nem hanyagolható mértékben behorpadt. Habár ez jelenleg nem érdekel. Az annál inkább, hogy valószínűleg lesz egy nagy kék folt a bal könyökömön, ráadásul a fejemet úgy beütöttem a falba, hogy egy kis vakolat is távozott. A falat nem sajnálom, ellenben a fejem élesen lüktet. Fogadni mernék, hogy púp nő majd rajta.

– A rohadt életbe – motyogom, ahogy elidőzik a tekintetem a doboz kiömlött tartalmán. Ha ez a cucc most elromlott, Patrick egész biztosan kinyuvaszt. Az pedig ott az e-könyv olvasóm? Miért ebben volt? Én is kinyuvasztom Patrickot, ha egy karcolás is lesz rajta.

– Ne haragudj! Jól vagy? – hallok egy ismeretlen, kellemesen mély hangot. Őszinte aggodalom cseng ki belőle. Felnézek a lépcsőn álló férfira. Jobb kezével annyira szorítja a korlátot, hogy az ujjai teljesen elfehéredtek.

Semmi gond, legrosszabb esetben vihetem le az összes eddig felcipelt holmit és mehetek vissza a szüleimhez lakni, amennyiben a vőlegényem úgy látja, nélkülem nagyobb biztonságban vannak a dolgai.

– Megmaradok – tapogatom a fejem hátulját, megbizonyosodva arról, hogy nincs rajta külső sérülés. Nem vérzik, ez mindenképpen pozitívum.

Lassacskán feltápászkodom, szemem sarkából azonban már az ismeretlent fürkészem. Közvetlenül előtte – ráadásul miatta, elvégre hogy lehet nem észrevenni egy ekkora dobozt? – estem hanyatt, mégsem indul azonnal hozzám, vagy a szétszóródott alkatrészekhez.

– Tudok segíteni valamiben? Elég hangos volt a csattanás. Biztos nem sérültél meg? – Mind a három lépcsőfokon lelép, majd felém fordul. Így is fel kell rá néznem, mert jóval magasabb nálam, de a nyakam már a három lépcsőnyi különbség megszűnéséért is hálás.

– Csak a fejem és a könyököm bánta az esést. – Utóbbi ebben a pillanatban döntött úgy, hogy szúrni kezd. – No meg, persze, a fal – csóválom meg a fejem, de a belé hasító éles fájdalom miatt rögvest megbánom, és abbahagyom a mozdulatot. – Csak hozok valamit, amibe bele tudom pakolni ezt a rengeteg olyan alkatrészt, amiknek a nevét sem tudom.

Válaszát meg sem várva indulok szapora léptekkel felfelé a férfi mellett a lépcsőn.

– Várj! – szól utánam. – Mi még nem találkoztunk, ugye? Jason Metz vagyok a huszonegyes lakásból – nyújtja felém a kezét. Nem mosolyog, mégis olyan melegséget áraszt az egész lénye, hogy úgy érzem, mintha belém látna.

Visszasétálok hozzá, és kezet fogok vele. – Lorna Madden. Most költözök a fölötted lévő lakásba.

– Hát mégis sikerült kiadnia az öreg Brutusnak – mosolyodik el végre. Szemei körül megjelenik néhány nevetőránc, amely pár évet fiatalít rajta. Jól áll neki a mosolygás.

– Igen, és egészen baráti áron – jegyzem meg. – Viszont ha nem haragszol, most muszáj eltakarítanom ezt a rendetlenséget. Örülök, hogy megismerhettelek! – köszönök el tőle. – Csak néhány percig ne essen el bennük senki – teszem hozzá halkan, már a lépcsőn felfelé haladva.

Hátam mögül még hallom, hogy Jason nagyot sóhajt, majd eredeti útirányát megváltoztatva ő is fölfelé lépked. A következő fordulóról lepillantok rá, és észreveszem, hogy kezét végig a kapaszkodón csúsztatja. Nem tudom mire vélni, elvégre erejük teljében lévő felnőtteknek nem szokása kapaszkodni, de nem tulajdonítok a dolognak különösebb jelentőséget.

Még hallom, hogy – valószínűleg telefonom – beszél valakihez, mielőtt becsuknám magam mögött újdonsült albérletünk nyikorgó ajtaját.

Következő fejezet -->

Róka

Lábát gyorsan szedő apróság,
Mint szélvész, vágtat a nappalin át.
Karmai karistolják a parkettát!
Hangjából tudhatod, merre szaladgál.

Ha csak pislantasz egyet, ő már nincs is sehol.
De nagy sokára megtalálod az asztalon...

E fehér bundás, hízelgő cica
- Aki nem mellesleg szobatiszta -
Szabálytalan alakú, vörös kis foltjaival
S kíváncsi szemeivel szívünkhöz nőtt azonnal.

Villámgyorsan berendezkedett nálunk,
Pedig kezdetben jó nagyokat ámult!
Félt is talán az ismeretlen helytől
És a hirtelen jött idegenektől.

De a simogatásoknak meglett a hatása:
Aznap este dorombolva bújt hozzánk a drága.

Válassz

Megszokás és biztonság,
Újdonság és változás:
Tudatos a választás?

Párban, netán egyedül?
A magánytól legyengülsz,
De mindig ellenszegülsz.

Valami mindig felráz,
Valaki mindig megvár.
Segít, csak kívánd.

Hirtelen új reményt ád
És egy aprócska csodát:
Megkapod a mosolyát.

Szíved tőle boldoggá lesz,
Megtört lelked újjáéled:
Feltámad a szenvedélyed.

De varázsának másnapra vége:
Visszakerülsz a mókuskerékbe.
Életedet kényszernek érzed.

Kötelesség vagy szabadság,
Elvárás vagy örök magány:
Kezedben sorsod, Angyallány.

Rejtve marad

Tapasztalatlanságom nincs hasznomra,
Nem tudom, mit vessek inkább papírra,
És mit merjek szóban kimondani;
Mert azt már nem tudom letagadni.

Ha őszintén elmondom, mi szívemet nyomja,
Tán ellök magától mindenki, aki drága.
Kölcsönös-e a szeretet? Vagy ez csak megszokás?
Függőség, esetleg tagadhatatlan vonzódás?

Egy nap talán őszintén szólok hozzá,
S meglátja ő, milyen vagyok igazán.
Meglátja bizonytalan énem,
Céltalanságom, kétségbeesésem...

És akkor egyedül maradok végleg.

Farsang a Pagonyban

A Százholdas Pagonyt vastag hótakaró fedte be. Napok óta havazott, és rettentő hideg szél fújt. Micimackó és Malacka mégis úgy döntött, hogy meglátogatja néhány barátját ezen a januári délutánon.

Amikor Nyuszi háza elé értek, bekopogtak. Hangos tüsszentés volt a válasz, majd hosszú orrfújás.

- Nagyon megfáztam – nyitott ajtót a köntösébe bugyolált Nyuszi. – Tigris miatt van az egész. Tegnap hógolyóztunk. Természetesen csak én fáztam meg – mondta inkább magának. – Mindenesetre inkább ne gyertek most be, különben ti is ágynak estek. Ilyen cudar időben mindenkinek a házában kellene melegednie – csóválta meg a fejét.

Micimackó és Malacka jobbulást kívánt Nyuszinak, és tovább indultak.

- Mi-Mi-Micimackó – dadogta Malacka -, én azon gondolkodom, mi van azokkal, akiknek nincs jó meleg otthonuk…

- Miről beszélsz, Malacka? Hisz’ nagyon szép, meleg házban lakik Tigris, Bagoly, Kanga és Zsebibaba és Füles… is. Füles! – csapott a homlokára Mackó. – Róla teljesen elfeledkeztem!

- Menjünk el hozzá – tanácsolta Malacka.

- Szervusztok – köszöntötte őket Füles. Fadarabokból épített háza nem védte őt a hótól és a hidegtől.

- Szia Füles! – köszöntek a látogatók egyszerre.

- Mi járatban vagytok? – érdeklődött Füles.

- Aggódtunk érted, hogy bírod ezt a havas, szeles, hideg időt – válaszolta Malacka.

- Napok óta ilyen idő van, és csak most jutottam eszetekbe? – kérdezte búskomoran Füles. – Hát, jobb későn, mint soha – tette hozzá. – De Kanga és Zsebibaba eddig is gondolt rám: minden nap eljöttek hozzám. Sőt, ezt is tőlük kaptam – mutatta büszkén kék, kötött sálját a nyakában. – Ráadásul a házamat is segítettek újraépíteni, mert a szél összedöntötte.

- Ne haragudj ránk, Füles! – kérte Malacka.

- Holnap is meglátogatunk – fűzte hozzá Micimackó.

- Köszönöm. Remélem, hamarosan véget ér a tél… - mondta vágyakozva Füles.

- Tudom, mit csináljunk! – hallatszott egy ismerős hang a távolból. Zsebibaba kisvártatva odaugrált hozzájuk, Kanga követte.

- El kell űznünk a telet, hogy jöhessen a tavasz! – kiáltotta lelkesen.

- Jaj, Zsebibaba! Milyen jó ötlet ez! – lelkendezett Micimackó.

- De hogyan csináljuk? – kérdezte Malacka.

- Tartsunk mulatságot! – mondta egyszerre Kanga és Zsebibaba.

A kérdő tekintetek kereszttüzében Kanga magyarázni kezdte:

- Meg kell mutatnunk a télnek, hogy elegünk van belőle és már a tavaszt várjuk. Ezért is hoztuk Fülesnek ezt a díszes koszorút is az ajtóra – adta át mosolyogva.

- És öltsünk magunkra jelmezt is! – ugrándozott Zsebibaba.

- Szóljunk mindenkinek – kérte Kanga. – Két nap múlva találkozzunk nálunk.

- És ne feledjétek a vidám, télűző jelmezt! – tette hozzá Zsebibaba.

- Mulatság… az jól hangzik – merengett el Füles.

Két nappal később a havazás alábbhagyott. A Százholdas Pagony valamennyi lakója (igen, Nyuszi is eljött, mert időközben meggyógyult a náthából) összegyűlt Kanga és Zsebibaba szerpentinnel és lufival szépen kidíszített házában. Az ajtón felirat hirdette gyermeki kézírással: FARSANGI MULATSÁG.

Kanga süteményt is sütött, amit a vendégek jóízűen majszoltak.

A jelmeze mindenkinek nagyon vidám lett, és nem volt két egyforma!

Micimackó mézes csupornak öltözött, Malacka csíkos méhecskének. Még csápja is volt! Zsebibaba piros orrú bohócként mulatott, Kanga margarétának öltözött, Nyuszi pedig répajelmezbe bújt. Tigris vámpírként jelent meg, míg Bagoly bölcs varázslóként állított be.

Azonban Füles jelmeze vált mindenki kedvencévé, hiszen ő Napocskának öltözött.

- Nézzétek! – mutatott ki az ablakon Zsebibaba. – Kisütött a Nap.

Füles elmosolyodott.

A mulatság olyannyira tetszett a Százholdas Pagony lakóinak, hogy megfogadták: ezentúl minden évben beöltöznek farsangkor.

Függőség

Amióta a gazdám megvásárolt, jóformán egy perc nyugtom sincs.

Órák hosszat képes bámulni engem, s ha kedve tartja, mindenemet végigtapogatja. Megteheti, hiszen az övé vagyok.

Kitüntetett helyet foglalok el az életében. El sem tudja képzelni, mihez kezdene nélkülem. Mindig ott vagyok neki, és segítek, ahol tudok. Ő pedig ezt azzal hálálja meg, hogy rengeteget foglalkozik velem. Talán a kelleténél kicsit többet is. Nem hagy magamra. Soha.

Éjjelente mellette hajtom álomra a fejem. Így másnap én lehetek az első, akit megérint.

Elvégre ki kell kapcsolnia a rajtam beállított ébresztőt.

Gyakori partner

A pasim igazi nőcsábász. Szinte minden nap más partnerrel mutatkozik nyilvánosan, aztán időről-időre visszatér az exeihez, köztük hozzám, mintha sosem lettünk volna külön. Egyszer együtt van velem, aztán egyszerűen elválnak útjaink. Magam sem értem, miért nem tud hosszabb ideig velem maradni.

Egyre jobban érzem úgy, hogy csak kihasznál. Mindig én akarok vele lenni, nem akarom mással látni! Fáj, ha nem érezhetem meleg bőrét, szívdobbanásait, lélegzetvételét. Nem vagyok képes többé elviselni, hogy rendszeresen eldob magától.

Egyenesen a mosógépbe, a többi póló közé.