Nyárváró

Az utolsó, nagy megmérettetés előtt állva
Várod, vajon mennyire térül majd meg az ára
A sok kemény munkának
S az elvett szabadságnak.

Az ember lánya próbálkozik, izzad, tanul;
A rosszindulatú tanárnál milyen messzire jut?

"Megadja a hőn áhított kettest?
Vagy vegyem fel a vizsgát még egyszer...?"
A rosszindulatú tanártól függ, lesz-e
Egy teljes héttel hosszabb a nyarad avagy nem...

Vakszerencse. Magolni már nem tudsz:
Időd fogytán, kitartásod elmult.

Csak a remény maradt, hogy talán
Gyorsan túl leszel a nagy vizsgán;
Hogy egy görbülő jeggyel hagyod el a termet,
És kezdetét veheti a nyári szüneted.

Boldogság

Egy apró gesztus, egy mozzanat,
Egy rövid szó: csak egy pillanat.
Te mindenkinek adhatod,
S Te mindenkitől kaphatod.

Nem kerülnek ugyan semmibe,
De valakinek, az is lehet,
Hogy a világ kiszínesedik.
Miattad lesz élettel teli.

Kezdj mosollyal minden új napot,
Örömmel várd összes holnapod.
Keresd mindig a szépet, a jót:
A szál virágot s hosszú folyót...

Légy barátságban önmagaddal,
Szeress élni mindennél jobban!
Mutasd meg végre, mire vagy képes,
S kezdj el hinni Te is a mesékben!

A Pillanat

Ha két sebzett szív egyszerre dobban,
Abban az egy, hosszú pillanatban
Rajtuk kívül a világ megszűnik létezni,
S csak ők képesek egyedül levegőt venni.

Még abban a fülledt, fojtogató légben is,
Ahol érzéki csókjaik egymást követik,
Mik az egyetlen biztos pontot jelentik,
A jelen-lét, a most számít csak őnekik.

Testük egybeforr egy forró ölelésben.
Suttogásuk, hangjuk betölti a csöndet.

Az idő telik, s ők egymás karjában pihennek.
És álomra hajtják fejüket - elégedetten.