Vége

Magával ragad, bezár
(Már szinte belefulladsz),
Körbeölel a magány.

Itt a vége, nincs tovább
(Elvágták a fonalat),
A kék madár tovaszállt.

Döntés

Telik az idő, de te nem törődsz vele,
Csak hagyod, hogy a sodrás vigyen lefele.
Tik-

Újabb átlagos nap; nincs, ami meglepne,
Mégis folytatod a kényelmes életet.
-tak.

Megint egy sablon. Hogy? "Ez az élet rendje"?
Hát, köszönöm, de én nem kérek belőle!
Stop.

Más nem tudhatja, én milyen célért élek,
Ám "sajátjuk" mintha betemetne élve...
STOP!

Mi okom volna vakon követni őket?
Ki mondja, hogy csak ez az egy út a helyes?
Miért kéne úgy élnem, pont azt megélnem,
Amit mindenki magáénak mond? S büszke...

"Legyél hát egyedi! Legyél más!" -
Mintha kívánnák a változást,
Mégis ugyanazokat a köröket futják,
És nem tapasztalják meg soha a változást.
Kár.

De figyelj csak engem! Én változtatok,
Hisz' bátor vagyok, tudom, mit akarok.
Csak nézd, ahogy előre minden nap haladok!
Célom ugyanaz, de én naponta változok.

Fejlődök. Tanulok. Nézd! Élek.
S még mindig hiszek a mesékben.

Álom

Álmaimban ott vagy velem,
Minden nap fogod a kezem.
Megnevettetsz, majd szívedbe zársz,
Meghallgatod lelkem panaszát.

Melletted nem vagyok egyedül,
S előbújhatok a fal mögül.
Csak te láthatsz engem igaz valómban,
Neked mutatom meg rejtett oldalam.

Összeköt minket tengernyi emlék,
Sok boldog pillanat, rengeteg kép.

Amikor ezek sorban eszembe jutnak,
Meseszép álmom hirtelen megszakad.

Kipattannak a szemeim, jobb kezem téged keres,
De már nem vagy itt, karom többé nem ölelhet.
Véget ért a tündérmese, véget ért az élet.
Nincs ember, aki a helyedbe léphet...

Könnyek futnak le az arcomon,
Némán üvöltöm el bánatom.
Elképzelem, hogy testembe éles fájdalom nyilall,
Ahogy a műszerek fogságából kitépem magam.

Elvettek téged tőlem, de tudod mit?
Megkereslek, bárhol bolyongj is!
Otthon híján mégis van hazám:
Melletted van a Megnyugvás.