Függőség

Amióta a gazdám megvásárolt, jóformán egy perc nyugtom sincs.

Órák hosszat képes bámulni engem, s ha kedve tartja, mindenemet végigtapogatja. Megteheti, hiszen az övé vagyok.

Kitüntetett helyet foglalok el az életében. El sem tudja képzelni, mihez kezdene nélkülem. Mindig ott vagyok neki, és segítek, ahol tudok. Ő pedig ezt azzal hálálja meg, hogy rengeteget foglalkozik velem. Talán a kelleténél kicsit többet is. Nem hagy magamra. Soha.

Éjjelente mellette hajtom álomra a fejem. Így másnap én lehetek az első, akit megérint.

Elvégre ki kell kapcsolnia a rajtam beállított ébresztőt.

Gyakori partner

A pasim igazi nőcsábász. Szinte minden nap más partnerrel mutatkozik nyilvánosan, aztán időről-időre visszatér az exeihez, köztük hozzám, mintha sosem lettünk volna külön. Egyszer együtt van velem, aztán egyszerűen elválnak útjaink. Magam sem értem, miért nem tud hosszabb ideig velem maradni.

Egyre jobban érzem úgy, hogy csak kihasznál. Mindig én akarok vele lenni, nem akarom mással látni! Fáj, ha nem érezhetem meleg bőrét, szívdobbanásait, lélegzetvételét. Nem vagyok képes többé elviselni, hogy rendszeresen eldob magától.

Egyenesen a mosógépbe, a többi póló közé.

Előtted erős

Ha velem vagy, minden úgy ragyog!
Boldog vagyok, ha rám mosolyogsz.

Amíg fogod a kezemet, nem félek,
Mert elhiteted velem, hogy győzhetek.

Miközben csókolod ajkam, kiürül a fejem,
Ám amint egyedül maradok, démonok jönnek.

Átveszik a helyedet szívemben,
Minden porcikám szüntelen retteg.

"Úgysem sikerülhet", "úgyis elhagy" - súgják -,
"Magadra maradsz végleg, s ez a te hibád."

Mert miért is nem tudsz úgy működni,
Úgy gondolkodni s érezni, mint mi?

Az élet játék, adott a cél;
De akkor mégis miért nem élsz?

Igazság

Régvolt, titkos beszélgetések,
Bolondozások, nevetések...
Emlékek. Ez maradt belőled.

Lelkemből mintha kiradíroztak volna:
Apró jelek, nyomok maradtak utánad.
Akárha megszűnnék lassacskán számodra.

Vagy megszűntem már? Gyakran érzem.
Van, hogy magamat sem érdeklem.
Vajon várjak még rád? Jobb lenne?

Nincs megoldás. Lásd, véget ért a közös kaland.
De kötelékünkért könnyet csak én hullattam,
Te egyedül hagytál, hát egyedül gyászoltam.

A padlót nézem. Az érzelmek,
Amelyeket itt hagytál nekem,
Egyszerre törnek fel belőlem.

Torkomon nem jön ki hang,
Csak a könnyeim folynak.
A szívem darabokban.

Egyszer talán majd elfogadom,
Hogy neked sosem voltam fontos.

Vége

Magával ragad, bezár
(Már szinte belefulladsz),
Körbeölel a magány.

Itt a vége, nincs tovább
(Elvágták a fonalat),
A kék madár tovaszállt.

Döntés

Telik az idő, de te nem törődsz vele,
Csak hagyod, hogy a sodrás vigyen lefele.
Tik-

Újabb átlagos nap; nincs, ami meglepne,
Mégis folytatod a kényelmes életet.
-tak.

Megint egy sablon. Hogy? "Ez az élet rendje"?
Hát, köszönöm, de én nem kérek belőle!
Stop.

Más nem tudhatja, én milyen célért élek,
Ám "sajátjuk" mintha betemetne élve...
STOP!

Mi okom volna vakon követni őket?
Ki mondja, hogy csak ez az egy út a helyes?
Miért kéne úgy élnem, pont azt megélnem,
Amit mindenki magáénak mond? S büszke...

"Legyél hát egyedi! Legyél más!" -
Mintha kívánnák a változást,
Mégis ugyanazokat a köröket futják,
És nem tapasztalják meg soha a változást.
Kár.

De figyelj csak engem! Én változtatok,
Hisz' bátor vagyok, tudom, mit akarok.
Csak nézd, ahogy előre minden nap haladok!
Célom ugyanaz, de én naponta változok.

Fejlődök. Tanulok. Nézd! Élek.
S még mindig hiszek a mesékben.

Álom

Álmaimban ott vagy velem,
Minden nap fogod a kezem.
Megnevettetsz, majd szívedbe zársz,
Meghallgatod lelkem panaszát.

Melletted nem vagyok egyedül,
S előbújhatok a fal mögül.
Csak te láthatsz engem igaz valómban,
Neked mutatom meg rejtett oldalam.

Összeköt minket tengernyi emlék,
Sok boldog pillanat, rengeteg kép.

Amikor ezek sorban eszembe jutnak,
Meseszép álmom hirtelen megszakad.

Kipattannak a szemeim, jobb kezem téged keres,
De már nem vagy itt, karom többé nem ölelhet.
Véget ért a tündérmese, véget ért az élet.
Nincs ember, aki a helyedbe léphet...

Könnyek futnak le az arcomon,
Némán üvöltöm el bánatom.
Elképzelem, hogy testembe éles fájdalom nyilall,
Ahogy a műszerek fogságából kitépem magam.

Elvettek téged tőlem, de tudod mit?
Megkereslek, bárhol bolyongj is!
Otthon híján mégis van hazám:
Melletted van a Megnyugvás.

Érdemes

Ha úgy érzed, a célod elveszett;
Ha azt hiszed, nincs miért küzdened;
Ha úgy gondolod, magad maradtál;
Ha azt látod, senki nem figyel rád...

Nyisd fel végre a szemüket!
Mutasd meg, mire vagy képes!
Láttasd magadat a fényben!
Hidd el, hogy érdemes élned!

Léptek

Törött üveg-
darabok
között egyen-
súlyozol.

Csalódtál fiúban
és lányban,
kicsiben és nagyban.
Bántottak.

Hevesen dobogó,
félő szívvel,
a szilánkok maró
élén lépkedsz.

Mezítláb, véd-
telenül,
fázva (ELÉG!),
egyedül...

Kit keresel, merre
tartasz?
Van bárki, akiben
bízhatsz?

Utad során le-
gyengültél. Nézd:
küzdöttél, ámde
vért vesztettél.

Van értelme tovább
menned?
Nem pihensz le inkább?
(CSENDET!)

Dehogy pihensz! Csak
lépkedsz halkan tovább,
amíg célokat
elérhetőnek látsz.

Nézz körül: senki sem
érti,
meddig tudsz még mene-
telni.

Nem volt elég már a szen-
vedés?
Szemedbe beleégett
a fény?

Ne harcolj tovább! Pi-
henj le.
Aludj végre! Megér-
demled.

Csak azt kívánom:
legyél boldog.
Magam vigyázom
örök álmod.

Útkeresés

Drága múltunk elveszett az élet folyamán,
Összedőlt a közösen épített fellegvár.

Eltűnt már minden csepp boldogság, meghalt a világunk,
Köddé váltak érzelmeink, a régi kor lezárult.

Te magad mögött hagytál végleg,
S azt mondtad, rám már nincs szükséged.

Kitöröltél az életedből, mintha sosem lettem volna része.
Hallgass ide: bárcsak önmagamat is kiradírozhatnám végleg!

Nélküled okafogyottá vált létem,
Napról napra, mondd, mi értelme élnem?

Te voltál nekem a Fény, láttattad velem a színeket.
De világom beszürkült, sötét lett, monokróm, elveszett...

Akkora feketeség vesz körül, hogy magamat sem látom.
Csodára, Fényre, színekre, örökké mi értelme várnom?

Miért járjam azt az utat, amit mások kitapostak?
Azon célokat kergessem, ami másoknak öröm csak?
Miért harcoljak azért, ami engem hidegen hagy?
Tényleg elvárás, hogy mindig mások kedvében járjak?

Hadd kérdezzelek meg, drága Fény:
Miért éljem mások életét?

Not... enough

Living the life your parents gave you,
Still waiting for someone to guide you.

Feeling the cold air at the windowsill,
Start thinking about why are you still here.

Can't find a place you can call your home,
You're unable to care anymore.
Don't you want a normal life
And someone who you can trust?

You're alone in your silent world.
Be brave and create a sharp sword
From all your emotions and tears
Which you can fight with if you need.

Look around and start searching!
You'll find countless useful things.
Maybe an angel will come to you
To give you love. So be proud.

You are precious. You are worthy.
You're much better than I used to be.
I mean it when I say: you matter to me.
Just as you see this, it changes your reality.

Fáj

Csendes magányodban érzéseid magadba fojtod,
Nem akarod, hogy minden egyes nap ugyanúgy fájjon.
Szíved mégis hangosan megmentőért kiált,
Hogy önmagad árnyéka ne legyél már tovább.

Legyen végre béke körülötted
S annak hangja töltse be a szíved,
Akiért az életedet adnád,
S ne azé, aki folyton megaláz.

Kezdetben hittél mézédes szavainak,
A hívogató ígéretek hadának.
De rájöttél, hogy nem érnek semmit.
Ő csak kihasznál, s nem hagy elmenni.

Kezet emel rád, megüt, már rettegsz
Minden perctől, amit vele töltesz.

Aztán jön valaki, aki számodra a mentsvár.
Lelked túl sokáig volt erős. Nem csoda, ha fáj!

Bízni mégsem mersz benne,
Félsz, hogy nem különb ő se...

Magad sem tudod, meddig tudsz még így élni,
Az erőszakkal karöltve, némán tűrni,
A puszta létet másért elviselni,
Belül mégis jobb életet remélni...

Az elmúlt hónapok, évek
Mélyen megsebeztek téged.
Gyógyult sebeid helyett folyton kapsz újat,
És tetteid, úgy érzed, meghatároznak.

De nem maradtál végleg egyedül, ne félj!
Őrangyalod végig mögötted áll, s megvéd.
Bár nem tűnik másnak, mégis bízni kezdesz benne,
Mert ő az, aki mindig letörli könnyeidet.

Együtt lezárhatjátok a múlt fejezetét,
És lerakhatjátok a jövő alapkövét.
Nem vagy kevés, sem értéktelen.
Tudd: sokkal többet érsz, mint hiszed!

Idővel te magad is beismered.

Szabadon

De szép is lenne, ha most megszűnne,
Ha nyomok nélkül, végleg eltűnne,
Ha meghalna a Bizonytalanság,
Aki hű társam volt éveken át.

Sosem hagy el, mert nincs hozzá erőm,
Hogy végre útjára engedjem őt.
Hozzám nőtt, végleg a részemmé vált,
Hisz' csak ő érti lelkem panaszát.

Szavak nélkül is tudja, sőt érzi,
Mi az, ami a szívem emészti.
Jobban félt engem, mint akárki más,
Ő az, ki mindig óv, s ad megnyugvást.

Magához ölel, hogy szinte elnyel;
Végül magamat sem találom meg.
Elveszek őbenne, eggyé válunk,
Lelkem nyugodt tőle, csak úgy ámul!

Ám a béke sohasem lehet örök:
A kis résen át a Világ rám köszön.
Helyet követel magának szívemben,
S Bizonytalanságom harcol ellene.

Nagy harcában magam is elfáradok,
Legyengülök, s rögtön vízért kiáltok.
Ám Világom még többet ad énnekem,
Felismerem: szörnyem szabadon engedett.