Amióta a gazdám megvásárolt, jóformán egy perc nyugtom sincs.
Órák hosszat képes bámulni engem, s ha kedve tartja, mindenemet végigtapogatja. Megteheti, hiszen az övé vagyok.
Kitüntetett helyet foglalok el az életében. El sem tudja képzelni, mihez kezdene nélkülem. Mindig ott vagyok neki, és segítek, ahol tudok. Ő pedig ezt azzal hálálja meg, hogy rengeteget foglalkozik velem. Talán a kelleténél kicsit többet is. Nem hagy magamra. Soha.
Éjjelente mellette hajtom álomra a fejem. Így másnap én lehetek az első, akit megérint.
Elvégre ki kell kapcsolnia a rajtam beállított ébresztőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése