Virágnak lenni

Kicsiny magból nőttem én ki kertedben,
S attól kezdve gondomat viselted.
Hálásan fogadtam én el tőled minden csepp vizet,
Az éltető levegőt és a melengető földet.

A Nap sugarai lágyan simogattak;
Ezek a dolgok velem voltak minden nap.
Akkor, amikor kirügyeztem tavasszal,
S mikor első ízben virágot bontottam.

Sok-sok ideig boldog voltam.
Am egyszer csak magamra maradtam.
Szokásodhoz híven Te elmentél reggel,
De nem értél haza estére. Mi végett?

És napokig egyedül hagytál.
Fenyegetett a kiszáradás.
Nem kaptam jóleső napfényt,
Se a vizet, mely szinte élt...

Úgy éreztem, közel a vég.
Hogy életem itt véget ér.
Már kishíján feladtam én a reményt,
De akkor meghallottam a kulcszörgést.

Hazajöttél! Itthon vagy! Végre!
Már nagyon vártalak, tudod-e?
És odalépsz énhozzám, a kezedben
Ott a locsolókanna, vízzel tele!

S akkor végre, hosszú napok után,
Vizet ér a kiszáradt kisvirág.
Újra élek, csörgedezik bennem
A régvárt, kellemesen hűvös nedv.

Felhúzod a redőnyt, s ezzel
Beengeded a kellemes,
A jóleső, meleg levegőt és
A folyamatosan égető fényt.

Pár nap elteltével újra élek,
Pompázok én élénk rózsaszínben,
És köszönetet mondok neked,
Hiszen így tovább élhetek!