2017. április 27., csütörtök

Útkeresés

Drága múltunk elveszett az élet folyamán,
Összedőlt a közösen épített fellegvár.

Eltűnt már minden csepp boldogság, meghalt a világunk,
Köddé váltak érzelmeink, a régi kor lezárult.

Te magad mögött hagytál végleg,
S azt mondtad, rám már nincs szükséged.

Kitöröltél az életedből, mintha sosem lettem volna része.
Hallgass ide: bárcsak önmagamat is kiradírozhatnám végleg!

Nélküled okafogyottá vált létem,
Napról napra, mondd, mi értelme élnem?

Te voltál nekem a Fény, láttattad velem a színeket.
De világom beszürkült, sötét lett, monokróm, elveszett...

Akkora feketeség vesz körül, hogy magamat sem látom.
Csodára, Fényre, színekre, örökké mi értelme várnom?

Miért járjam azt az utat, amit mások kitapostak?
Azon célokat kergessem, ami másoknak öröm csak?
Miért harcoljak azért, ami engem hidegen hagy?
Tényleg elvárás, hogy mindig mások kedvében járjak?

Hadd kérdezzelek meg, drága Fény:
Miért éljem mások életét?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése