2014. március 26., szerda

Változás - 4. fejezet

<--- Vissza az előző fejezethez

Köszönöm


Másnap reggel csalódottan vették tudomásul, hogy péntek lévén Scottnak a héten utoljára szembe kell néznie Martinnal.

- Lesz ma órád vele?

- Sajnos. Második óra matek - sóhajtotta.

- Vigyázz magadra! - ölelte meg Scottot.

Még előző nap megbeszélték, hogy ezentúl nem mennek együtt, nehogy nagyobb baj legyen.

- Ez természetes. Sietek haza! - adott egy puszit Dan homlokára, aki - miután becsukódott az ajtó - aggódva nézett barátja után az ablakon át.

Az osztályterembe érve Scott leült a helyére és remélte, hogy az első óra jó hosszú lesz. Becsengetés előtt öt perccel megszólalt a hangosbemondó. Az igazgatónak fontos bejelentése volt.

- Kedves diákok! Sajnálattal tudatom veletek, hogy Martin Raik tanár úr a tegnapi napon életét vesztette. Bővebb információkat az ötödik óra utáni szünetben osztunk meg veletek. Amíg nem találunk valakit, aki véglegesen átveszi a helyét, helyettes tanárt küldünk azokra az órákra, amiket Martin tanár úr már nem tud megtartani. Továbbá néhány perce kihelyezésre került iskolánk bejárata fölé a gyász fekete zászlaja...

Scott nem tudta, hogy reagáljon a hírre. Az egyik fele örült, mert így megmenekült a régóta tartó erőszaktól, a másik fele egy kicsit sajnálta Martint.

Az első óra gyorsan eltelt, de nem bánta. Kíváncsi volt, ki jön be helyettesíteni matekra. Nem kicsit lepődött meg, amikor egy számára ismeretlen tanár jött órát tartani. Úgy tudta, minden itt dolgozó tanárt és óratartót ismer, vagy legalább látta már néhányszor... De nem. Őt még sosem. A karcsú, fiatal szőkeség kecsesen libegett be szolid öltözékében az előadóterembe. A jelenlévő hallgatók nagy része meredten bámulta a szépséget. Kérdezgették, ki lehet ő?

- Szervusztok! Miriam Raik vagyok... - kezdte, s mindenki itta a szavait. Egy embert leszámítva.

Scott az óra hátralevő részéből semmit nem hallott. Annyira megrökönyödött, és olyan hangosak voltak a gondolatai, hogy a tanárnő egy szava sem jutott el a tudatáig. A kicsengetés térítette magához.

Miriam Raik összepakolta vaskos dossziéját, majd jókedvűen sétált ki a helyiségből. Örült, hogy ilyen jó magaviseletű és tudásra fogékony csoportot taníthat.

Scott csapot-papot ott hagyva indult gyors léptekkel a tanárnő után. Mivel az óra száz százaléka kiesett neki, úgy döntött, valahogy ki kell töltenie az űrt.

- Elnézést tanárnő - kezdte -, lenne rám néhány perce?

A nő hátrafordult, majd mosolyra húzta a száját.

- Természetesen. Miről lenne szó? - kérdezte.

- Önről. Illetve Martin Raik tanár úrról. Ha jól sejtem, nem véletlen, hogy egyezik a vezetéknevük.

Miriam meglepődött.

- Igazad van, nem véletlen. Martin a testvérem volt. Pontosabban a féltestvérem. Apánk volt ugyanaz.

- Értem. Köszönöm...

- Mondd csak, ez minden?

Scott vett egy mély lélegzetet.

- Ez minden.

- Miért érzem úgy, hogy nem mondasz igazat? - fürkészte Scottot kíváncsian.

- Én... - kezdett volna szabadkozni, de Miriam közbevágott.

- Mennem kell előkészülni a következő órámra. Mit szólnál, ha találkoznánk a tanárinál, ha vége az utolsó órádnak? Akkor lesz időnk beszélni - mosolygott biztatóan.

- Utolsó óra után? A tanárinál...? Én...

Győzködte magát, hogy menjen. "Miriam nem Martin! Kedvesnek tűnik, nem lesz baj! És gyors beszélgetés lesz, Dant sem váratom sokáig...! Ráadásul egyszerre kaphatok választ a kérdéseimre."

- ...ott leszek - mondta végül.

- Remek, várni foglak! - kacsintott, majd sarkon fordult és ment a dolgára.

"Nos, akkor már csak ki kell várnom a nap végét. De egyelőre az ötödik óra utáni szünet érdekel..."

A negyedik óra vége előtt egy perccel újra megszólalt a hangosbemondó. Az igazgató megkért mindenkit, hogy ne menjenek ki a termekből, a tájékoztatás ilyen formában lesz. Scott fülelt.

- Kedves diákok! Ahogy már reggel értesülhettetek róla, Martin Raik tanár úr a tegnapi nap folyamán elhunyt. Úgy tudjuk, késő délután hagyta el az iskola épületét, majd autójával indult haza. Néhány utcával messzebb sajnálatos baleset történt: egy kamion hajtott neki fékezés nélkül. A rendőrség szerint a kamion sofőrje elaludhatott a volánnál...

A fiú alig hitt a füleinek. Fordult a kocka? Újra boldog lehet ezek után?

Türelmetlenül várta az utolsó kicsengetést. Amint megszólalt, szinte futott le a tanáriig. Néhány perccel később meg is pillantotta Miriamet. Úgy tűnik, kicsit elhúzódott az órája.

- Hű, gyors voltál! - köszöntötte Scott-ot. - Gyere be - invitálta. - A többi lézengő tanár miatt ne zavartasd magad, néhány perc és már itt sincsenek, figyeld csak meg - súgta oda neki.

Bent Miriam azonnal helyet foglalt. Úgy tűnt, megszokta már a rendszert.

- Tehát, miről szeretnél beszélni? - érdeklődött. - Mondd bátran.

- Magáról. Első körben. Mondja, hogyhogy ennyire otthon érzi itt magát?

- Nem most kezdtem a tanári pályát. Mindössze annyi történt, hogy Martin halála miatt ide küldtek, hogy vegyem át a helyét.

- Furcsa, hogy maga is matekot tanít.

- Egyáltalán nem az. Apánk is tanár volt, miatta szerettük meg mi is.

- Jól kijött Martinnal?

- Folyton veszekedtünk, de melyik testvérpár ne veszekedett volna? Mióta elköltöztünk otthonról, mindketten máshogy viszonyultunk a másikhoz. Érettebbek lettünk. Szegény Martin... Már hiányzik - állapította meg.

- Köszönöm.

- Ugyan mit? - lepődött meg.

- Azt, hogy ezt mind elmondta. Pedig mintha vallatáson lett volna... Elnézést, amiért ilyen kérdésekkel fárasztottam. Viszlát - köszönt el, majd hátat fordított és tett egy lépést.

Igen, csak egyet, mert Miriam a vállára tette a kezét, ezzel megálljt parancsolva a fiúnak.

- Nem csak erről akartál beszélni. Mit titkolsz?

- Semmit. Köszönöm, hogy rám szánta az idejét. De most már mennem kell.

- Hová ilyen sietősen? Csak nem randid lesz? - húzta fel egyik szemöldökét.

- Olyasmi - zárta rövidre.

- Kár. Pedig pont az esetem vagy. Magas, kedves, határozott, titokzatos...

Scottban egy pillanatra megállt az ütő.

- ...szerencsés lány a barátnőd. Menj, nehogy féltékeny legyen rám! - búcsúzott el széles mosollyal.

- Köszönöm. És... részvétem Martin miatt.

Miriam csak mosolygott. Majd, miután Scott elindult hazafelé, elmorzsolt néhány könnycseppet.




Epilógus:

- Ez volt ám a mozgalmas nap! - mondta Dan, miután Scott két levegővétel között az egész napját elmesélte neki. - Ki hitte volna, hogy a fagyi visszanyal...

- Dan!

- Ne haragudj, de nem várhatod el tőlem, hogy a történtek után még sajnálni kezdjem Martint. Szerintem nem érdemli meg. Fogalmam sincs, te hogy tudtál egy szemrebbenés nélkül részvétet nyilvánítani a nőnek.

- Komolyan gondoltam.

- Scott...

- Ha valamit tanultam az esetből, akkor az az, hogy ha másnak rosszat akarsz, ha mással rosszat teszel, veled is megteheti bárki. Fölösleges keresni a bajt és gyűjteni az ellenségeket.

- Jó, ebben van valami. De mondd csak, biztos vagy benne, hogy nem csak azért gondolod így, mert egész véletlenül Miriam nagyon csinos és megpróbált rád mászni? Mellesleg emlékeztet ő engem valakire...

- Ő is megmondta, hogy nem szeretné, ha féltékeny lenne rá a barátnőm.

- Akkor nekem szabad.

- Ne mondd, hogy jobban örültél volna, ha mindent elmondok neki. Szerette a testvérét.

- Velem ellentétben.

- És ő jó ember.

- A testvérével ellentétben.

- Dan!

- Én akkor sem fogok megbocsátani neki. És magamnak sem. Majdnem egy hónapon át szenvedtél miatta... miattam.

- Ezt már megbeszéltük. Ami volt, elmúlt. Rád pedig sosem tudnék haragudni. Érted? - nézett mélyen Dan szemébe.

- Igen.

- Akkor jó. Minden rendben?

- Minden rendben - mondta, mire Scott gyengéden ajkaira tapadt

Aznap este minden rossz emléket kitöröltek az emlékezetükből és csak egymásra koncentráltak. És boldogok voltak egymás oldalán.



VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése