2014. január 19., vasárnap

Remélj, s cselekedj

Sokak szerint a remény felesleges,
Csak rabolja a kevés idejüket.

De ez, higgy nekem, nem így van!
Vegyünk csak engem példának.

Hosszú hónapokig figyeltem
A munkahelyemen megismert
Sármos, kedves, zöld szemű új fiút,
Aki nekem azonnal szemet szúrt.

Megszólítani is alig mertem,
Mindig izgultam a közelében.
Féltem, hogy valamit elrontok,
S rettegtem, hogy el kell iszkolnom.

Egyik nap váratlanul egyszerre akadt
Sürgős dolgunk a kis, porlepte raktárban.

És megszólított. A nevemet mondta.
A szívem megállt egy pillanatra...

Nehezen tudtam csak figyelni.
Hangja s csillogó, zöld szemei
Nem engedték értelmezni
Szépen kiejtett szavait.

Úgy elmerültem a látványban,
Hogy sokként ért finom, lágy csókja.
"Mikor kerültünk mi ilyen közel egymáshoz?
S miféle szavakat intézett hozzám vajon?"

Láthatta zavart arckifejezésem,
Mert hirtelen nyíltan kijelentette:

Titokban rajongott értem már régóta,
De bevallani máig nem volt alkalma.

Látta azt is, hogy mindig Őt figyelem.
Pedig én szentül meg voltam győződve,
Hogy észrevehetetlenül teszem...
De én egyáltalán nem bántam meg.

Fülig pirulva mondtam el,
Mennyi ideje szeretem.
Magához ölelt ezután,
S én jól tudtam, mi vár most rám...!

De bármennyire vártam én a csendes raktárban
Folytatását az Ő feledhetetlen csókjának...

A várt érzés elmaradt. Kinyitottam szemem,
S megláttam a karba tett kezű felettesem.

Ránk ripakodott, hogy mit képzelünk?!
Ő ezt nem engedi meg minekünk!
Munkahelyen az ilyen dolog
Egy kicsikét sem elfogadott...!

Megúsztuk az esetet
Egy figyelmeztetéssel.
Szerencsés véletlen? Vagy esetleg
Nem kőszívű a főnököm mégsem?

Sosem derül ez már ki...
Ez tehát a mi sztorink.

A tanulságot, kérlek, vond le ebből Te magad!
Remélem belátod, hogy a remény mindig megmarad.

Érdemes hát hangot adni szavaidnak,
S tettekkel alátámasztani igazad.
Harcolj azért, ami fontos Neked!
E tanáccsal zárom kicsiny versem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése