2014. január 22., szerda

Én, az Eső

Rosszul esik, hogy az emberek
Többsége nem becsül meg engem.
Remélem, csak azért, mert nem tudják,
Mi végett születtem s ez mivel jár.

Feladatom váratlanul megeredni,
S a Föld lényeit bűneiktől megmosni.
Legnehezebb dolgom, lásd, természetesen
Az emberekkel van: súlyos bűneiket
Énnekem kell eltüntetnem.
Ám dolgom egyre nehezebb.

Esernyővel védekeznek ellenem,
Így azonban sajnos felborul a rend...
Bűntelen embereknek bőrét én hiába mosom,
Zsugrodni a többiek bűnlajstroma így nem fog...

Nem elég, hogy létfontosságú feladatom marad teljesítetlen,
Számolom kell még sajna egy visszafordíthatatlan következménnyel.

Ugyanis míg esnek kis cseppjeim
S nagy részüket a föld, mi elnyeli,
Közben fogyok egyenletesen,
Amíg el nem tűnök teljesen.

Vajon mi lesz majd a világgal, ha megszűnök létezni?
E gondolat sokszáz éve kezdett legbelül mardosni.
Kedves halandó lélek, ki most olvasod eme pár sort!
Hogy téveszmékben éld rövid életed, én nem akarom...
Ezért mondom el Neked, honnan jöttem
És utam merre (a halálba!) vezet majd el.

A közhiedelemmel ellentétben
Nem azok a sötét, égi fellegek
Felelnek létezésemért.
Én, (Te kedves halandó lény)
A földi teremtmények
Bánatából születtem.

Eddig attól nőttem. Ám nem régen
Egy új, kedvezőtlen törvényünk lett.
"Földi embereknek mától senki nem segíthet.
Maguk ásták sírjukat, az ő hibájuk minden!"

Így hát nem tehetek értetek többet.
Ne maradjatok végleg a gödörben!
Másszatok ki onnan
S éljetek boldogan!

Ha nem is értem, de magatokért
Tegyétek meg az első, kis lépést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése