2013. november 3., vasárnap

Tehetetlen - 2. fejezet

 
 
Az óra utáni beszélgetés nem sok újdonságot tartogatott, hiszen már mindenre rájöttem. Mondjuk az még mindig rejtély számomra, hogyan csavarta Steph az ujjai köré Jasont. (Igen, Jasont, ugyanis megengedte, hogy tanórán kívül tegezzem!) Igaz, a nővérem nem csúnya, és esze is van, elvégre tavaly sikeresen elvégezte az egyetemet és lediplomázott. Oké, beismerem: mindenben jobb nálam. Ettől eltekintve mégis egész jól kijöttünk, míg nálunk lakott. Még a másoktól sokat hallott testvérutálat is kimaradt. Sőt, szinte legjobb barátnők voltunk. De akkor miért nem mutatta be nekem ezt a főnyereményt? Ja, már tudom: túlságosan egyforma az ízlésünk. Mindent értek.

Jut eszembe, Jason annyi újat azért tudott mondani - azon a szexi, mély hangján -, hogy hétvégén jönnek meglátogatni minket. Ha jól tudom, anya se találkozott még vele.

Hétvége... Vajon hány osztálytársam mondhatja el magáról, hogy akkor is találkozhat Jasonnel, amikor nem iskolában van? Szerintem egy se. Ilyenkor gondolok arra, milyen piszok mázlista vagyok. Jó, bevallom, ezt nem gyakran gondolom.

Péntek délelőtt olyan voltam, mint egy élőhalott. A suli alig három napja tartott, mégis teljesen le lett csapolva az energiakészletem. Az utolsó óra matek volt, így - amennyire tőlem telt - összeszedtem magam. (Gyors fésülködés-hajfonás és leheletnyi smink feltétele a lánymosdóban.) Fogadni mernék, hogy ha bárkit megkérdeznétek, hogy örülne-e egy matek hetedik órának, összeráncolná a szemöldökét és nemleges választ adna. A helyzet az, hogy én bizony örültem neki! (Másik huszonhat lánnyal együtt.) Nem ok nélkül: ugyanis akkor volt az idei első "igazi" matek óránk; amit tanulással töltöttünk. Szinte hihetetlen, de ugyanolyan jó hangulatban telt, mint Mrs. Lenally órái a múlt évben. Lehet, hogy csak az év eleje miatt van, de úgy érzem, minden fontos dolog megragadt a fejemben. Remélem, ez így is marad a hátralévő száznyolcvankét tanítási napon.

A délután gyorsan elrepült; s én a szombati napot nagy reményekkel várva hajtottam álomra a fejem.

Utólag belegondolva nagy hiba volt. Miben is reménykedtem? Hiszen Jason nyilván nem azért jegyezte el a nővérem, mert épp olyan kedve volt, hanem mondjuk azért, mert tényleg szereti. És ha így van, akkor hogy jövök én ahhoz, hogy belepiszkáljak a szerelmi életükbe? Persze, nem az volt a tervem, hogy egyik napról a másikra elcsaklizzam Jasont Steph orra elől, de lássuk be, ha akartam se jött volna össze.

Arra viszont nagyon is jó alkalom - vagy ürügy? - volt a szombat, hogy többet megtudjak a pasiról. Elmondása szerint nagy sportrajongó, többek között a labdajátékokat kedveli; szereti a sci-fi regényeket és filmeket, de a thrillert és a romantikusakat se veti meg; ráadásul odáig van a rockzenéért. Hát nem tökéletes? Amikor megemlítettem neki, hogy az én érdeklődési köröm eléggé hasonlít az övére, azt mondta: "Hát ez remek! Örülök, hogy a fiatalok is értékelik az igazán jó dolgokat.", majd összeborzolta a hajam, mint a kislányokét szokás. Kicsit rosszul esett, hogy nem tekint felnőttnek - hiszen már betöltöttem a tizennyolcat! -, de hamar túltettem magam rajta: arra koncentráltam, hogy még nincs minden veszve. Még nem házas, még megmásíthatja a döntését, akár még én is lehetek a felesége.

Na de ne szaladjunk annyira előre, hosszú még az út odáig.

Aznap este úgy határoztam, elmegyek egy közeli szórakozóhelyre. Anyával előre megbeszéltem, hogy megyek, nehogy rosszul süljön el a dolog. Természetesen az indulást úgy időzítettem, hogy Jason - meg persze a nővérem - ott legyen még. Kicsíptem magam az alkalomra: magamhoz képest erősen kisminkeltem magam; fehér ujjatlant és fekete miniszoknyát vettem fel egy szintén fekete magas sarkúval; a hajamat pedig kivasaltam, pedig szeretem, hogy természetes göndör. Egyébként nem szokásom ilyen bulikba eljárkálni, de akkor az volt a célom, hogy tetsszek Jasonnek. A látszat kedvéért még egy évfolyamtársam is megkértem, hogy jöjjön el velem kísérőnek. Direkt olyan embert kerestem, akit Jason nem tanít. David el is jött a megbeszélt időpontra. Csengetett. Megvártam, míg valaki más beengedi. Amikor közölte a nővéremmel, hogy értem jött és együtt mennénk el bulizni, felszedte a leesett állát a földről és kinyögte: "Ó. Rendben. Menjetek csak."

Ja, igen. Azt az apróságot majdnem kihagytam, hogy David szívdöglesztően nézett ki. Aki csak ránéz, eláll a szava. Jó látni, milyen hatékony módszer ez Steph megpuhítására. Kár, hogy rajtam sosem használt David igéző pillantása, különben lehet, hogy nem Jasont, hanem őt próbálnám meg behálózni.Aztán, mikor anyának eszébe jutott, hogy engem vagy fél órája nem látott, bekiabált a szobám irányába. "Mel! Érted jöttek!" Nos, én ennél a pontnál szambáztam be anyám, a nővérem, David és persze Jason elé. Szerintem mondanom sem kell, hogy négy pár szem dülledt ki a meglepettségtől. Anyámé, akinek fogalma sem volt róla, honnan szedtem azokat a göncöket; Steph-é, mert nem hitte volna, hogy ilyen jól áll nekem a néhány hete közösen vásárolt szett; Davidé, akinek az orra vére is majdnem eleredt, mikor meglátott; és Jasoné, akinek első kérdése volt, hogy "Ki ez a lány?", utána viszont megdicsért, milyen jól nézek ki.

Ezt a magam részéről teljes sikernek könyveltem el, úgyhogy egy izgatottan odadobott "Köszi" után Daviddel becsuktuk magunk után a bejárati ajtót és elindultunk a pubba.



FEJEZET VÉGE
Következő fejezet --->

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése