2013. július 30., kedd

Új esélyek - 2. esély

<--- Vissza az előző fejezethez


A szobájában találta magát, kezében az órát szorongatva. Lerogyott a földre. Minden gondolata Stacy körül forgott. Nem akarta elhinni, amit a lány mondott neki. Hogy Seannel jár. Próbálta kizárni a fejéből ezt a képtelenséget. Ő csak egy Seant ismer! Azt a Seant, akit most éppen a kezében tart! Az a Sean egy óra! Hogy lenne lehetséges, hogy...?

Nem akart erre gondolni. Létre akart hozni egy nagy, üres, fehér dobozt az elméjében, hogy oda menekülhessen a valóság elől.

- Nem akarok zavarni - szólalt meg Sean -, de már percek óta csörög a telefonod. Fontos lehet.

Elliot szó nélkül felkelt, s az asztalán hagyott mobilja kijelzőjére meredt. Úgy tűnt, nem akarja felvenni. Végül mégis érte nyúlt, s megnyomta a fogadás gombot.

- Végre! Már kezdtem aggódni. Minden rendben?

- Jess néni? - ráncolta össze Elliot a szemöldökét. Mióta a szomszédos országban dolgozik, nem hívja őt gyakran a nagynénje.

- Ki más lenne? Butus. Figyelj, itt vagyok a városban. Az igazat megvallva, már tegnap óta. Egész véletlenül betévedtem egy kis boltocskába, ahol, mint kiderült, te is megfordultál néhány hete.

- Honnan tudod, merre jártam?

- Nem fontos. Viszont az, hogy mit vettél, nagyon is. Ott van a közeledben?

A fiú rásandított Seanre.

- Nincs - válaszolt reményei szerint elég meggyőzően.

A kis csend miatt, ami következett, Elliot kezdte egyre inkább megbánni, hogy hazudott. Pedig ő csak kíváncsi volt, hova akar kilyukadni rég nem látott rokona.

- Jó - szólalt meg végül a nagynéni a vonal másik végéről -, következő kérdés. Használtad már?

Vacillált. Mi a jó válasz erre? Végül úgy döntött, jobban jár, ha ezúttal igazat mond.

- Igen. De csak egyszer!

- Édesem, teljesen mindegy, hányszor - sóhajtott. - Mennyire kuszák a dolgok?

- Van egy olyan érzésem, hogy ennél csak kuszábbak lesznek. De megoldom, ne aggódj!

- Nem is vártam mást. Viszont ha valami nagyon nem megy, szólj nekem. Tudok segíteni, bár nem tetszene néhány ismerősömnek.

- Köszi, Jess néni.

- Korai még hálálkodni. Mit tudsz egyáltalán arról az óráról? Semmit, igazam van? Akiről pedig semmit nem tudsz, abban általában nem bízol. Te mégis hagytad, hogy befolyásoljon téged és elkótyavetyéltél egy esélyt. Remélem, a többi tizenkettővel ki tudod majd javítani a hibát.

- De hát...!

- Nem, Elliot. Bármit is hiszel, nagy a baj. Talán... Nem, ebbe belegondolni is szörnyű! Figyelj, két órán belül ott leszek nálad, addig ki ne tedd a lábad otthonról! Világos?

- Igen, Jess néni.

- Remek - fejezte be a hívást.

- Ki volt az? - kérdezte Sean. Azt, hogy ismerősnek tűnt a hívó fél hangja, már nem tette hozzá.

- A nagynéném - tette vissza a telefont az asztalra.

- Hogy hívják?

- Miért érdekel ez téged?

- Válaszolj már!

- Jól van, na, nem kell leharapni a fejem - méltatlankodott. - Jessica Harris, most boldog vagy?

Sean, ha lett volna arca, elsápadt volna. Harris? Akkor Elliot... Ezentúl mindig rendesen utána jár a vezetékneveknek is. Miért üldözi őt Jess még mindig? Hogy lehet ez? Mennyi esélye volt, hogy egy rokonához kerül? Szélsebesen gondolkozni kezdett. Valamit tennie kell!

- Segítened kell - motyogta.

- Tessék?

- Mondom, szükségem van a segítségedre! - szólalt meg jóval hangosabban.

- Hallgatlak.

- Ne engedd, hogy Jess megtaláljon. Kérlek! - fogta könyörgőre.

- Az nem fog menni. Két órán belül itt lesz. Egyébként is, miért ne láthatna? Csak egy óra vagy...

- Ne nézz ennyire hülyének, légy' oly' kedves. Ahogy te, ő is tisztában van azzal, hogy nem "csak egy óra" vagyok. Értékelném, ha velem lennél, nem ellenem.

- Mi okom lenne segíteni neked?

- Melletted kell maradnom egészen addig, míg mind a tizenhárom esélyed el nem száll. Ha a te hibádból ez nem sikerül, annak nagyon csúnya vége lesz, hidd el.

- Fenyegetsz?

- A tényeket közlöm.

- Fejtsd ki. Hogy értetted, hogy csúnya vége lesz?

- Nem lehet. Így is sokat mondtam.

- Hát persze - forgatta szemeit.

- Ismered a mondást, miszerint saját kárán tanul az ember? Szerinted poénból könyörgök, hogy segíts nekem? Ezzel magadnak is segítenél! Fogalmad sincs, mennyit! Az életed a tét, nem érted?! - fakadt ki. - Csak egy kicsit próbálj meg bízni bennem...

- Nem megy. Nem is ismerlek. Nem tudok rólad semmit.

- Ó, ha nem segítesz, közelebbről ismersz majd meg, mint szeretnéd...

- Jess néninek igaza van - mondta Elliot szinte magának.

- Mégis miben?

- Mindenben. De tudod mit? Egy esély neked is jár. Elvégre, te is segíteni próbálsz nekem...

- Örülök, hogy belátod. Ha segítesz, mesélek magamról egy keveset. Épp annyit, amiért még nem lesz közvetlen veszélyben az életem. Jó?

- Áll az alku. Mit kell csinálnom?

- Rejts vagy vigyél el valahová, ahol a nénikédnek eszébe sem jut keresni engem.

- Nem fér a fejembe, honnan ismeritek egymást. De ahogy elnézem, nem vagytok valami jóban.

- És még szépen fogalmaztál - jegyezte meg.

- Legyen. Ötlet a rejtekhelyet illetően?

- Van. De nem fog tetszeni.

- Hadd halljam.

- Vigyél vissza a múltba - bökte ki.

- Na, várj egy percet! Azt kéred, hogy a maradék tizenkét alkalmamból szánjak rád egyet? - kérdezett rá.

- Igen. Mondtam, hogy nem fog tetszeni.

- Te nem tudsz magadtól visszamenni?

- Nem, ezért kérlek téged.

- A fenébe! Jó, de csak most az egyszer! Mert megígértem, hogy segítek.

Sean megkönnyebbülten sóhajtott. Nem is áll olyan rosszul a szénája most, hogy Elliotot sikeresen maga mellé állította.

- És? Kivitelezhető az, hogy téged ott hagylak, de én visszajövök? Mert ha elfelejtetted volna, Jess néni hamarosan itt lesz.

- Megoldom.

- Könnyebb lenne, ha szimplán láthatatlanná válnál...

- Sajnálom, de én csak az időutazáshoz értek, a varázsláshoz nem. Az más asztala...

- Vagyis varázslók is léteznek?

- Igen, léteznek. És igen, ismerek közülük nem is keveset. Ám sajnos nem áll módomban hozzájuk fordulni ebben az ügyben.

- Nem mondasz el erről többet, igaz?

- Nem hát. Még élni akarok, már ne is haragudj.

- Oké. Szóval, hova akarsz visszamenni? És mikorra?

- Bár én javíthatnék a múlton. De ez a hajó már rég elúszott - mondta alig hallhatóan. Elliot a második mondatból semmit nem hallott. - Bárhova jó lesz. Mondjuk három héttel ezelőttre.

- Rendben. Akkor vigyél el a tengerpartra, ahol három hete jártam.

Ekkor szólalt meg a csengő. Elliot ijedten kapta oda a felét, és kicsit megnyugodva konstatálta, hogy zárva hagyta az ajtót, sőt, áldotta magát, amiért a kulcsot is a zárban felejtette.

- Siess! - szólt Sean az elbambult fiúra. - Nincs sok időnk.

- Persze, bocsi - azzal megnyomta a gombot.

A következő pillanatban már az említett helyszínen voltak, három héttel korábban a valós dátumnál. Épp időben tűntek el Elliot lakásából, mert időközben Jessica - aki nem a türelméről híres - feloldotta kívülről a zárat, s már a kilincsen volt a keze, hogy meglepje unokaöccsét.



FEJEZET VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése