2013. április 2., kedd

Őszintén

Miután kicsengettek az utolsó óráról, a szekrényemhez mentem a kabátomért. Amint levettem azt a fogasról, valaki karon ragadott, maga felé fordított és - mielőtt bármit mondhattam volna - megcsókolt. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Rá, Rick-re, a suli legnépszerűbb fiújára. Szőke haj, kék szem… úgy nézett ki, ahogy a nagykönyvben meg van írva. "Hát ő meg...? Összekevert volna valakivel? Biztosan. Elvégre senki nem mozdulna rá egy hozzám hasonló rakás szerencsétlenségre."

- Ez meg mégis mi...? - de nem tudtam befejezni a kérdést, mert belém fojtotta a szót:

- Ne beszélj! És ne ellenkezz, kérlek. Később megmagyarázom.

Bólintottam, ezzel jelezve beleegyezésem.

- Rick, te normális vagy?! Mi a fenét művelsz? - csak most vettem észre Sharont.

A pletykák szerint ő volt Rick akkori barátnője, mellesleg az osztálytársam. Ő is az engem utáló és lenéző emberek táborát gyarapította.

- Nem láttad jól? Akarod, hogy megismételjük? - kérdezte gonosz vigyorral.

Sharon toporzékolt egyet, majd közölte Rick-kel, hogy még nem végeztek. Utána pedig fogta magát, és elsétált. Én meg ott maradtam Rick-kel kettesben.

- Sajnálom az előbbit - mondta. - Sharon nagyon kiakasztott az elmúlt pár napban, már nagyon elegem van belőle. De bármit csináltam, nem tudtam levakarni magamról. Segíts nekem, légy szí'!

- Én? Hogyan? - néztem rá értetlenül.

- Játsszuk el, hogy járunk - úgy mondta, mintha teljesen magától értetődő lett volna.

- Tisztában vagy vele, hogy fiú vagyok?

- Persze. Megtennéd? Kérlek! - fogta könyörgőre a dolgot.

"Nem értem ezt a srácot. Miért pont én? De jó, legyen! Kell valami izgalom a mindennapjaimba."

- Rendben, benne vagyok.

- Tényleg? Köszönöm! - azzal megölelt, amit nem tudtam mire vélni. - A látszat kedvéért elmehetnék ma hozzátok?

- Persze. - "Nekem mindegy." - De nem lesz gond abból, hogy velem mutatkozol?

- Miért lenne?

- Nem is ismersz. Nem tudod, hogy mindenki utál, strébernek tart és ok nélkül piszkál.

- Ha nincs okuk rá, az azt jelenti, hogy ők sem ismernek. De én szeretnélek megismerni, ha hagyod. Nem csak a kialakult helyzet miatt. Lehet?

"Ez a srác! Mit csináljak vele? Olyan aranyosan néz, nem lehet neki nemet mondani…"

- Lehet - sóhajtottam. - Amúgy Will vagyok.

Annyira látszott rajta, hogy eszébe sem jutott megkérdezni a nevem. Mégsem tudtam neheztelni rá emiatt.

- Én pedig…

- Rick. Tudom. Népszerű vagy, téged mindenki ismer. Még ha csak látásból is - csuktam be a szekrényajtót. - Jössz?

- Naná! - kapott észbe. - Messze laksz?

- Nem, tíz perc séta - válaszoltam.

Ricknek egész úton be nem állt a szája. Csak mondta és mondta a magáét. Kifecsegte a fél életét alig negyed óra alatt.

- Egyedül laksz itt? - kérdezte, miután feltérképezte a fél lakást.

- Igen.

- Szüleid?

- Két éve meghaltak.

- Sajnálom - szégyellte el magát. - Nem tudtam.

- Nem gond. Elvégre azért jöttél, hogy megtudj rólam pár dolgot, nem? - mosolyogtam rá és lehuppantam mellé az ágyra. Valamin nagyon meglepődhetett, mert csak bámult és meg sem moccant. - Minden oké? - lóbáltam meg a kezem a szeme előtt. - Elbambultál - közöltem vele.

- Jaj, bocsi. Csak… olyan szép vagy, amikor mosolyogsz.

"Na, ez meglepett. Fene se hitte volna, hogy a nagy Rick, a lányok ideálja, egyszer nekem, egy fiúnak mond ilyet."

- Akkor mesélnél magadról? - tért egyből a tárgyra.

"Hát, úgy látszik, tényleg nem úszom meg a dolgot." Nagy levegőt vettem, és belekezdtem. Elmondtam neki néhány dolgot - például, hogy az osztályom a külsőm miatt szekál, hogy azt hiszik, stréber vagyok, pedig bőven vannak rossz jegyeim -, de a javát, a személyes részeket - a titkokat - megtartottam magamnak. Öt perc múlva nem volt több mondanivalóm a számára.

- Ennyi? - nézett rám csodálkozva. - Miért érzem azt, hogy valamit nem mondasz el?

- Nem tudom. Mindent elmondtam - válaszoltam neki rezzenéstelen arccal. "Ne faggass már!"- gondoltam.

- Hát, pedig valamit határozottan titkolsz. Nekem elmondhatod, nem adom tovább. Becs' szó - szegezte rám kék szemeit.

- Nem szeretném elmondani. Legalábbis még nem. Sajnálom.

- Semmi gond. Ha készen állsz rá, majd elmondod - borzolta össze a hajam.

"Rick tényleg rendes. Már értem miért szereti őt mindenki."

- Kösz - mosolyogtam rá hálásan.

"Vajon mikor volt velem valaki ilyen kedves utoljára? Nem is emlékszem."

- Ugyan! Hé, van valami jó filmed? - kérdezte belelkesülve.

- Akad néhány… - Azzal elkezdtünk válogatni a polcnyi DVD közül. Én már szinte mindet láttam, így Rickre bíztam a választást.

- Legyen ez! - mutatott rá egyre.

- Romantikus film? Biztos ezt szeretnéd? - néztem rá kétkedve.

- Aha! - mondta határozottan. - Fogadni mernék, hogy most hülyének nézel. Nem gondoltad volna, hogy szeretem az ilyen filmeket, ugye? - szomorodott el. - Csak tudod, hiába akaszkodnak rám tucatjával a lányok, úgyis tisztában vagyok vele, hogy nem önmagam miatt közelednek hozzám. Ezért még sosem voltam úgy igazából szerelmes - magyarázta.

- Tehát népszerűnek sem könnyű lenni, mi?

- Nem fenékig tejfel.

- Értem. Kérsz valami nassolnivalót a filmhez?

- Pattogatott kukorica?

- Rögtön hozom - indultam el.

Mire visszaértem a teli tállal a kezemben, Rick már betette a filmet és kényelembe helyezte magát az ágyamon.

- Köszi! - vette el tőlem a tálat. - Na, csüccs! - paskolta meg a mellette lévő helyet.

Leültem mellé, és már indította is a filmet. Csak ritkán szólalt meg, hogy röviden kommentálja az adott jelenetet. A film még csak a közepénél járhatott - a lány bevallotta a srácnak érzéseit, de vissza lett utasítva -, amikor bejelentette, hogy neki valószínűleg nem lenne bátorsága csak úgy kimondani valakinek azokat a szavakat.

- Ha meg sem próbálod, honnan tudnád, mit gondol rólad az illető? Én megmondanám neki, amint nyílik rá alkalmam. Ha elutasít, legalább könnyebben el tudom felejteni őt.

- Engem, ha el is utasítana az a valaki, akkor is mellette akarnék maradni! Próbálkoznék, amíg el nem fogad.

- Igen, próbálkozni lehet. De nincs garancia arra, hogy idővel tényleg összejössz vele.

- Miért vagy ilyen pesszimista?

- Realista vagyok.

- Miért? Talán tetszik valaki, de kikosarazott? Te meg feladtad? - kezdett faggatni.

- Az előtt feladtam, hogy kikosarazhatott volna. Így nem fáj annyira - feleltem.

- Ki az? Beszéljek vele az érdekedben?

- Nem kell! - vágtam rá.

- De azért elmondod, kiről van szó? - nézett rám kíváncsian. - Ismerem?

- Igen. Épp ezért nem mondom el.

- Na, kérlek!

- Nem. Nézd a filmet.

- De te most jobban érdekelsz! Mármint… kíváncsi vagyok ki keltette fel a figyelmed.

- Miért érdekel ez téged? Úgysem lesz belőle semmi.

- Ne így állj hozzá! Miért ne lenne?

- Miért lenne? Kinek kellenék én, mint pasi?!

Erre valószínűleg nem tudott mit mondani, mert csak bámult rám.

- Biztosan akadna jelentkező - nyögte ki végül.

- Igen, biztosan! Melyik világban?

- Fejezd már be! Nyisd ki a szemed! Mit látsz? - hajolt közel hozzám.

- Téged. Félig… - tettem hozzá halkan.

- Ezt hogy érted? - nézett rám kíváncsian.

- Nem fontos, hagyjuk! - zártam volna le a témát, de ő csak nem hagyta annyiban.

- De, fontos! Hadd halljam! - mondta parancsoló hangon.

- Jól van. A bal szememre nem látok. Most boldog vagy? - néztem rá mérgesen.

Látnia kellett volna azt a meglepett arckifejezését. Látszott rajta, hogy erre nem számított.

- Sajnálom.

- Ne sajnáld, nem tehetsz róla. Így születtem.

Kis hallgatást követően megszólalt:

- Ezért gondolod úgy, hogy nem kellenél senkinek?

- Ezért is. Biztos van még valami, mert egy igaz barátom se volt még soha. Valami nagyon nincs rendben velem, csak nem tudom mi. Vagyis tudom, de annak szerintem semmi köze hozzá… Á, mindegy - fúrtam az arcom egy párnába.

Nem sokkal később azon kaptam magam, hogy Rick keze a hátamat simogatja. Mi tagadás, jól esett.

- Átgondoltam a dolgokat - jelentette ki.

- És? Mire jutottál? - néztem rá.

Erre kinyújtotta a kezét, végigsimította az arcomat és addig hajolt egyre közelebb és közelebb hozzám, míg ajkai meg nem érintették az enyéimet. Mindent vártam tőle, de ezt álmomban sem hittem volna. Bizsergető érzés volt. Magával ragadott, ezért én is beszálltam a játékba. Reméltem, hogy ez a csók sosem ér véget. Persze, minden jónak vége szakad egyszer, így mi is kénytelenek voltunk abbahagyni egymás ajkainak ostromlását. Pirulva néztem Rick-re.

- Arra jutottam, hogy szeretlek, Will.

Ezt hallva nagyot dobbant a szívem, de próbáltam figyelmen kívül hagyni.

- Szánalomból nem kell velem lenned.

- Honnan veszed, hogy szánalomból tettem? Figyeltelek a suliban, már hetek óta. Mindig egyedül voltál, mégsem látszottál szomorúnak. Sőt, sokszor segítettél másoknak. Kedvesnek tűntél. Kiderítettem a neved, és mikor megláttalak ma órák után, tudtam: itt az esély, hogy közelebb kerülhessek hozzád. Megpróbálhatnánk?

- Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön ez a nap.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy én is szeretlek - mondtam. - Fogalmam sem volt, miért dobod sorra a lányokat. De valamiért örültem neki. Megijedtem. Tudtam, hogy úgysem kellenék senkinek, neked meg pláne nem; ezért eldöntöttem, hogy magamban tartom. De örülök, hogy végül mégis elmondhattam.

- Butus - ölelt magához. - Látod, ezért mondtam, hogy meg kell próbálni. Semmi sem lehetetlen - mosolygott rám.

- Tényleg én kellek neked? Bárki mást megkaphatnál…

- Ez meg milyen kérdés? Nem minden nap vallok szerelmet egy fiúnak. Van fogalmad róla, mennyi bátorság kellett nekem ehhez? - játszotta a sértődöttet.

Elnevettem magam, mire az ölébe ültetett és újra megcsókolt. Isteni érzés volt. Nem csak a csók, hanem a tudat, hogy valakinek fontos vagyok.

- Én is szeretlek. Őszintén - bújtam hozzá.

Ő pedig elmosolyodott és adott egy puszit a homlokomra.


VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése