2013. március 25., hétfő

Változás - 1. fejezet

Kezdet


- Ezt egyszerűen nem hiszem el... - füstölgött magában Dan. Legalább tíz perce állt már a lakása előtt, de bármelyik zsebében és szatyrában kereste is a kulcsát, nem járt sikerrel. - Egy órája még a kezemben volt! Nem tűnhetett csak úgy el! - mondta fennhangon. Aztán elhallgatott. Megpróbált visszaemlékezni, hol járt a nap folyamán. Délelőtt ki se dugta az orrát otthonról, a délután nagy részét tévézéssel töltötte, s csak sötétedéskor indult el a vegyesboltba, hogy megvegye a szükséges hozzávalókat a vacsorájához. Amikor kilépett az ajtón, nála volt a kulcsa. Be is zárta az ajtót. A kulcs holléte azonban még mindig rejtély. Dan tehetetlenségében már az ajtót verte. Aztán nem sokkal később feladta és leült a lábtörlőre. Arcát tenyerébe temette. "Azt hiszem, kénytelen leszek valami melegebb hely után nézni... Elég hűvösek az éjszakák. Pontosabban röpködnek a mínuszok... Á, ilyen nincs! Hová mehetnék? Igaz barátok híján, egyedül, húsz éves fejjel, pénz nélkül, mégis hogy kaphatnék szállást éjszakára? Reménytelen..." - sóhajtott.

Ekkor nyílt ki a szomszéd lakás ajtaja, s az ott lakó egyetemista, Scott lépett ki rajta. Sötétszőke hajáról Dan bárhol felismerte volna őt, pedig nem voltak olyan közeli barátok. A jelek szerint a srác menni készült valahová, de amikor megakadt a szeme a lábtörlőn kuporgó szomszédján, felé vette az irányt.

- Helló! Hát veled meg mi történt? Kizártak? - nézett értetlenül Danre.

- Üdv. Hogy kizártak-e? Majdnem. Én zártam ki magamat, bár nem volt szándékos.

- Ezt nem egészen értem...

- Áh, csak annyi történt, hogy elhagytam a kulcsom, így nem tudok bejutni - dörzsölte meg orrnyergét.

- Ejha! - fejtette ki véleményét Scott. - És most mi tévő leszel? - tette fel a költői kérdést.

- Gondoltam, ez a lábtörlő úgyis kényelmes, majd alszok ezen. Ha-ha, nagyon vicces. Miért, te mit tennél a helyemben? - húzta fel az egyik szemöldökét Dan.

- A helyedben? Segítséget, vagyis szállást kérnék a szomszédomtól, aki egész véletlenül előttem ácsorog! - tette karba kezeit.

Dan fontolóra vette ezt a lehetőséget. Szeretne az éjjel szétfagyni egy karnyújtásnyira a saját lakásától? Dehogy szeretne! Scottnak igaza van, kapni kell az alkalmon.

- Akkor... lehetne szó arról, hogy ezt az egy éjszakát nálad töltsem? - nézett a srácra esdeklő tekintettel. - Csinálok vacsit is, ha kell! - mutatott a két televásárolt szatyrára.

- Persze, gyere csak! Nem szeretném, ha az éjjel idefagynál... - nyújtotta felé a kezét, hogy felsegítse.

Dan elfogadta a segítséget, s nagy nehezen feltápászkodott. Besétáltak Scott lakásába, aki jó vendéglátó módjára megkínálta forró teával átfagyott szomszédját.

- Szeretném, ha tudnál róla, hogy az apám itthon van, de bele van feledkezve a munkájába... úgyhogy kérlek, ne zavard őt. Előreláthatóan két óra múlva úgyis elmegy itthonról, akkor az egész lakás a miénk lesz - húzta félmosolyra a száját.

- Rendben, észben tartom - bólintott rá Dan.

- Egyébként... kérsz valamit enni?

- Naná! - pattant fel a kanapéról, ahova időközben leült elkortyolni a teáját. - Úgy értem - köszörülte meg a torkát -, igen, kérek szépen...

Scott csak mosolygott, s felajánlotta a lasagnát, mint lehetséges vacsorát. Dan gondolkodás nélkül elfogadta.

Miután megvacsoráztak, birtokba vették Scott szobáját. Leültek az ágyra, és közös megegyezés alapján belekezdtek egy vígjátékba, amit még egyikük sem látott. A film már a végéhez közeledett, amikor Scott szeme megakadt alvó vendégén. Megmosolyogtatta a látvány. Dan összegömbölyödve, kismacska módjára aludt az ágy sarkán. "Szólnom kéne neki, hogy helyezkedjen el kényelmesebben... sőt, akár le is zuhanyozhatna; de nem akarom felébreszteni." - gondolta Scott. - "Hát jó, akkor megpróbálom óvatosan elfektetni..." - jutott döntésre. Így aztán vigyázva feljebb húzta Dant az ágyon, végtagjait pedig látszólag kényelmes helyzetbe rendezte. Erre a fiú nyöszörgött kicsit, majd ösztönösen közelebb húzódott a már mellette fekvőhöz. Scottnak az érzés, hogy valaki hozzábújjon, nem volt szokatlan - csupán a tudat, hogy ezúttal ki bújt hozzá, furcsa érzést váltott ki belőle. Hirtelen ötlettől vezérelve szájon puszilta Dant. Csak percekkel később jött rá, mit csinált. "Nem értem magamat! Ha nő lenne, azt mondanám, rendben. De ez nincs rendben! Ő itt egy férfi, az isten szerelmére! Minek kellett ezt csinálnom...?"

Dan, mikor megérezte az ajkait csiklandozó valamit, felébredt. Szemeit nem nyitotta ki, de ébren volt. Továbbra is alvást színlelt, s "véletlenül" olyan közel vergődte magát Scotthoz, hogy már érezte a lélegzetvételét. A srác finoman szólva kővé dermedt, majd pár másodperc múlva felengedett és magához ölelte Dant. Így aludtak el.

Órákkal később Scott zihálva ébredt. A rémálom, ami már hetek óta kínozta, ezen az éjszakán sem hagyta nyugodtan aludni.

Álomvilágában álruhát öltve, felfegyverkezve irtotta az embereket. Lelki szemeivel látta magát, ahogy kegyetlenül végzett mindenkivel, válogatás nélkül. Látta mit tett, mégsem tudta kontrollálni álombeli énje tetteit.

Scott heves lélegzetvételére Dan is felébredt. Aggódva ült fel az ágyon.

- Minden rendben? - nézett sötétbarna, csaknem fekete szemeivel Scottra.

A szőke srác meglepődött, hogy Dant az ágyában találta, aztán eszébe jutott a tegnapi nap.

- Persze, csak egy álom volt - nyugtatta meg valamelyest magát is.

- Akkor jó - ásított egyet, majd magára húzta a takarót. Befészkelte magát Scott mellé, aki időközben szintén visszafeküdt és felé fordult.

"Nem értem, miért ilyen közvetlen velem... eddig csak néhányszor beszéltünk, nem is ismerjük egymást annyira. Most mégis itt van velem, az ágyamban fekszünk, ráadásul szemmel láthatóan közeledni próbál hozzám... talán nem csak fizikai értelemben. Áh, miket gondolok! Nem szabad beleképzelnem semmit!" - gondolta Scott.

- Mondd, miért csinálod ezt? - kérdezett rá.

- Micsodát? - nézett értetlenül a szőkére.

- Hát azt, hogy... ilyen közel húzódsz hozzám... - magyarázta. - Vagy ez nálad berögzült szokás?

"Vajon a barátnőjéhez is így hozzá szokott bújni?"

- Jaj, ne haragudj! Nem tudtam, hogy zavar... Berögzült szokás? Nem nevezném annak. Csak olyan jól esik... - nyögte ki. - Áh, ne is figyelj rám, összevissza beszélek...!

- Egy szóval sem mondtam, hogy zavar - ennek bizonyítékaként átölelte Dant. - Egyébként... hogy állsz barátnő-ügyileg? "Na, ezt jól megcsináltam. Bele a közepébe. Mindjárt közli velem, hogy x ideje milyen boldog..."

- Őszintén? Sehogy. Valamiért egy lány se bír elviselni néhány hétnél tovább... pedig tényleg mindent megtettem, hogy jól érezzék magukat. Odafigyeltem rájuk... megpróbáltam mindent tökéletessé tenni. Úgy látszik, valamit mégis rosszul csináltam... - nevetett kényszeredetten.

- Talán épp ez volt a baj. Túlságosan meg akartál felelni nekik...

- Valószínűleg igazad van. De már mindegy. Hanyagolhatnánk a témát?

- Persze, sajnálom, hogy felhoztam. Jó éjt - adott egy puszit Dan homlokára.

- Ezt... miért kaptam? - kérdezte megilletődve.

- N-nem tudom. Ne haragudj.

- Semmi baj - mondta. - Köszönöm... - suttogta, aztán elnyomta az álom.



FEJEZET VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése