2013. március 18., hétfő

Szeretni

- Chris! - hallottam a nevem a nyomomban lévő srác szájából. - Várj, beszéljük meg!

Megálltam és felé fordultam.

- Ezen már nincs mit beszélni. Vége, értsd meg.

- De... de miért? Ne mondd hogy...!

- Alex - fojtottam belé a szót -, fogd fel. Jó volt veled szórakozni, de ennyi volt! - indultam el újra.

- Én ezt nem fogadom el! Nem ilyennek ismertelek meg, ez nem te vagy! Hiszen azt mondtad, szeretsz! - megremegett a hangja. Lassan ráemeltem a tekintetem, szinte belefúrtam az övébe.

- Hazudtam - ezzel megadtam neki a kegyelemdöfést; Alex hangtalan, fájdalmas zokogásban tört ki. Nézni is rossz volt. Úgy éreztem magam, mint egy kígyó, ami most engedte bele mérgét áldozatába.

Elfordultam tőle és újra útnak indultam. Nem jött utánam. A házunk előtt megálltam a kertben. E kései időpontban a tücskök elkezdték éjjeli koncertjüket. Pillantásom az egyetlen vörös rózsára esett, amit Valentin napra még Tőle kaptam. Tudta, hogy nem szeretem a vágott virágot, így nem azt adott. Ez a kölyök mindenre gondolt. Elfogadott engem minden furcsaságom ellenére. A nagy korkülönbség ellenére. "Jobbat érdemel Ő nálam." - Ezzel a gondolattal indultam zuhanyozni. A meleg víz hatására a tükör bepárásodott. Nem bántam. Úgysem lettem volna képes ezek után tükörbe nézni. Nem akartam látni azt az arcot, ami ennyit hazudott Neki. Lelkiismeret-furdalástól gyötörve zuhantam az ágyba, a takarót magamra sem húztam. Amikor végre sikerült álomba merülnöm, Alexet láttam. Idősebb volt a valós koránál, legalább öt évvel. És sokkal szexibb. "Öt év... ha a valóságban várnék ennyit, kisebb bűntudattal lehetnék Vele. Öt év ha eltelne, Alex bőven leérettségizhetne. Felnőtt lehetne. Szép is lenne..."

 
Reggel az egyik kedvenc zenémre, a You suck at love- ra ébredtem. Korábban rengetegszer meghallgattam, a szöveget azonban csak most értettem meg igazán. "Így érezheti magát Alex..." - futott át az agyamon a gondolat. Ekkor megszólalt a csengő. Gyorsan magamra kaptam néhány ruhát és ajtót nyitottam. Nem kicsit lepődtem meg. Alex állt előttem, pedig azt hittem, többé látni sem akar. - Te meg... hogyhogy itt vagy...? - néztem rá csodálkozva.

- Szeretnék elmondani neked pár dolgot. Bemehetek?

- Persze, gyere csak. Helyet foglaltunk a kanapén. Messzebb ültünk egymástól a szokásosnál... Néhány másodperc csend - ami nekem óráknak tűnt - után Alex megszólalt:

- Tudom hogy a társadalom nem támogatja, sőt, inkább ellenzi a kapcsolatunkat, de én akkor is szeretlek! Soha nem fogok mást szeretni rajtad kívül! Tényleg nem szeretsz már? Nem lehetek veled többé?

Ez meg... hogy lehet? Hisz' gyakorlatilag elüldöztem Őt magamtól, mégis szinte könyörög, hogy visszajöhessen hozzám... - Köszönöm. Nem is tudod, milyen jól esik ezt hallani - mosolyogtam rá halványan, Ő meg csak értetlenül bámult rám. - De biztos vagy benne, hogy velem boldog lennél? Hogy akár tíz év múlva is tudnád szeretni ezt a vén szivart?

- Természetesen! - jött a gyors és határozott válasz. - A koromon nem tudok változtatni, de megígérem, hogy egész életemben melletted leszek! Melletted lehetek?

Szavak helyett egy gyengéd, de forró csókot nyomtam ajkaira. A kezdeti meglepettségét felváltotta a megkönnyebbülés és az öröm. - Ez elég egyértelmű válasz volt? Alex azonnal a nyakamba ugrott és ezúttal Ő kezdeményezett csókot.




Utójáték:


- Te tényleg azért akartál szakítani velem, mert néhány évvel idősebb vagy nálam!?

- Részben. A másik ok az volt, hogy nem akartalak megrontani. Elvégre még kiskorú vagy...

- Ezzel egy kicsit elkéstél, nem? - nézett rám azzal a huncut mosolyával.

- Meglehet... Mit szólsz még egy menethez? - nyaltam meg a szám szélét.

- Na de Chris...!


VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése