2013. március 19., kedd

Igazán boldog

David a csillagtalan, éjszakai égboltot bámulta szobája ablakából, s minden gondolata Matt, a barátja körül forgott. Most is épp itt volt vele, az ágyában szundított már több, mint fél órája. Az alvó fiú arca mosolyra húzódott. Álmában újra átélte a Daviddel való első találkozását...

Egy szerdai nap volt, amikor Matt beiratkozott Treston város gimnáziumának második osztályába. A fél délelőttöt az igazgató irodájában töltötte: ki kellett töltenie minden szükséges nyomtatványt, hogy hivatalosan is az iskola tanulójává válhasson. Ezen a hosszadalmas procedúrán egyedül volt kénytelen átesni, hiszen szülei nem lehettek vele. Egy éve mindketten meghaltak. Anyjával a rák végzett, apja pedig repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét. A tényeket Matt viszonylag hamar elfogadta és saját lábára állt. Munkát szerzett, s minden szabadidejében dolgozott. Tudta, hogy szülei büszkék lennének rá.

Amikor az utolsó papír is aláírásra került, az igazgató az irodájába hivatott egy problémás tanulót, aki azt a feladatot kapta, hogy vezesse körbe az új tanulót az intézményben. Mattnek akkor még fogalma sem volt róla, miért titulálta az igazgató rossz magaviseletűnek az ismeretlen fiút. Út közben beszédbe elegyedtek, s ismerkedni kezdtek. Az általános dolgokkal kezdték: név, osztály, kedvenc film és együttes... A nap végére már egészen összemelegedtek és - bár nem egy osztályba jártak -, minden szünetet együtt töltöttek. Élvezték egymás társaságát.

Idővel fény derült David állítólagos rossz magatartásának okára. Néhány felsőbb éves rá volt szállva, s nem egyszer verekedésbe torkollt a dolog. Természetesen David nem hagyta magát, szinte minden ütést visszaadott. Sajnos az ő ökle erősebbnek bizonyult, és minden egyes verekedésért őt tartották felelősnek. Folyton kiszabtak neki valamilyen büntetést, ezzel szemben a valódi bűnösök szárazon megúszták. Amikor Matt rákérdezett, miért utálják őt ennyire a felsősök, David egy legyintéssel válaszolt: "Előbb vagy utóbb úgyis megtudod." Matt annyiban hagyta a dolgot.

A tanév vége előtti utolsó hónapban az akkorra már szokássá vált közös filmnézést kezdték meg Davidéknél. Mint mindig, hamar eldöntötték, mit nézzenek. Természetesen gondoskodtak az alkoholról is. Csakhogy David többet ivott a megszokottnál... Matt hiába figyelmeztette, akkor már késő volt. A film a felénél járhatott, amikor David váratlanul közölte Matt-tel, hogy szereti. A címzett a száját is tátva felejtette a meglepettségtől. David azonban kapott az alkalmon: mielőtt a srác megszólalhatott volna, határozott, de cseppet sem erőszakos csókot nyomott Matt ajkaira. A fiú szemei kikerekedtek a váratlan fordulat hatására, mégsem szakította meg a csókot. Nem akarta. Inkább viszonozta azt. Maga sem tudta miért, de nem is érdekelte. Egyszerűen átadta magát az érzésnek.

Hosszú perceknek tűnő nyelvjátékuknak a levegőhiány vetett véget. Matt elpirulva nézett Davidre, aki ugyan az alkohol miatt, de szintén pirosas színben pompázott. Szerette volna megkérdezni részeg barátjától, komolyan gondolta-e, de nem látta értelmét. Ha őszinte volt, azt a csókkal bizonyította. Ha nem, hát nincs mit tenni. Aki sokat iszik, nem mindig van tisztában tetteivel. Ráadásul, ami történt, megtörtént. Nem lehet változtatni rajta.

A csendet végül David törte meg. Bocsánatot kért, aztán perceken belül elaludt. Matt jobbnak látta, ha hazamegy. Hagyott egy üzenetet Davidnek, hogy köszöni az együtt töltött délutánt.

Út közben Daviden és a tőle kapott csókon járt az esze. Magában megállapította, hogy a srác istenien csókol. Még részegen is. Boldogsággal kevert félelemmel bújt ágyba.

Másnap korán kelt, a felkelő nap sugarai ébresztették. Egy laktató reggeli - elvégre ez a nap legfontosabb étkezése, nem lehet kihagyni - után elindult az iskolába. Lassan sétált, hiszem bőven volt ideje. Az iskola kapuján befordulva észrevette Davidet. Odament hozzá. Kipuhatolózta, mennyire emlékszik a tegnap délutánból. Nos, a jelek szerint David korántsem volt annyira részeg, mint amennyire látszott. Mindenre emlékezett. Elmondta Mattnek, hogy sajnálja, ha megijesztette, de csak így merte elmondani neki az érzéseit. Az alkoholhoz fordult bátorságért. Megkérte a fiút, hogy bocsássa meg neki a történteket, mire Matt csak megrázta a fejét, ezzel jelezve: nem haragszik. "Ez az ok, amiért a felsősök neheztelnek rád?" - kérdezte. "Igen." - felelte David kis szünet után. - "Kérlek, ne kezelj másként, mint eddig!" - kérte. "Ezt nem tudom megígérni..." - hangzott a válasz. David elszomorodott, és valószínűleg újra bocsánatkérésre nyitotta száját, amikor Matt halkan folytatta: "Mert beléd szerettem." Ennek bizonyítékaként elpirult. David szíve ezt hallva és látva kihagyott egy ütemet. "Akkor... ha nincs ellenedre, lennél a szeretőm?" - tette fel reménykedve a kérdést. "Nem látom akadályát." - nézett rá Matt félénk mosollyal. David arca felragyogott, s karon ragadta Mattet. Egészen a hátsó udvarig futottak, ahol ilyenkor még nem lézengtek diákok. Itt váltották második, talán az elsőnél is hosszabb, érzelemdúsabb csókjukat.

Matt boldogan, kipihenten ébredt. Jó volt újra átélni egymásra találásuk történetét. Oldalra nézett: maga mellett a még mindig alvó Davidet látta, s ez még inkább megnyugtatta. Immár négy éve vannak együtt mint szeretők, és azóta is ugyanúgy szeretik egymást. Ennél jobb, boldogabb életet nem is kívánhatna magának.

David kinyitotta a szemeit és tekintetét Mattre emelte.

- Jó reggelt drágám! - nyomott egy puszit kedvese homlokára. - Jól aludtál?

- Neked is jó reggelt! Köszi, remekül - mosolygott Davidre.

- Ezt jó hallani. Mi szépet álmodtál? - támaszkodott az alkarjára.

- Legyen elég annyi, hogy neked köszönhetően remek éjszakám volt - villantotta meg Matt pajkos mosolyát szerelme felé.

- Meghiszem azt! - hangzott a válasz. - Azért te sem voltál ám semmi! - tette hozzá David elmerengve a tegnapi estén.

Matt pironkodva gondolt vissza a történtekre, aztán zavarában visszabújt a jó meleg takaró alá. Ezt a szokását az évek múlásával sem sikerült levetkőznie. Davidet megmosolyogtatta Matt reakciója, és nevetve magához ölelte kedvesét.

 
VÉGE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése